Részlet a tavalyi naplómból és gondolatok a mából

Milyen érzés elköszönni? Hogy érdemes csinálni?

Milyen érzés felszállni a repülőre úgy, hogy nincs visszajegyed? .. és hasonlók

2018.

Utolsó Este Otthon, Szept. 01.

Otthon, veletek (családom). A vacsorához készülődve szeretném kihasználni a maradék időnket és épp úgy tölteni, ahogyan szoktuk. De valamiért, akármennyire is jó lenne, nem tudok nem gondolni a jövőre. Emlékszem próbáltam elmondani nektek, hogyan érzem magamat, s mint sokszor előtte, egy képet írtam le, ami a fejemben kavargott. 

Valahol kint vagyok, a természetben ülök és várok. Nem tudom mi következik, nyugalom van. Csak ülök és nem tudok semmit a jövőről, az érkező viharról. Csak azt tudom, hogy az a vihar mindent megváltoztat majd. De az ismeretlen mivoltából fakadóan mégis nyugodt vagyok, mert érzem, hogy akár jól is elsülhet, nem jelent rosszat, csak mást. A természetnek is szüksége van változásra és nagy viharokra. 

Te jó ég hányszor éreztem magamat így az elmúlt egy évben. Álmatlan éjszakákon, a mindent felkavaró viharra várva. 

Majdnem elnevetem magamat, mikor erre gondolok. Olyan ez mint sportolóként értékelni a pályafutásodat egy mindent eldöntő versenyszám előtti estén. Vagy csak számot vetni magaddal mielőtt valami újba kezdenél. Létösszegző helyzet, azt hiszem így definiáltuk magyar órán.

Vacsora után mind csendesen elpakoltok, szétszéledtek a szobátokba és lassan álomba merültök. Én sem tehetek mást, lefekszem aludni.

Indulás Napja, Szept. 02.

Aztán reggel, egy szempillantás alatt felkelek. Ti még mindig ott szuszogtok, fáradtak vagytok. Elmosolyodok. Hálás vagyok értetek és nektek.

Tegnap sokat sírtam, mert ez a része a legnehezebb. Az átmenet. Nem volt ilyen eddig és nem is lesz ezután, csak ezt kell túlélnem. 

Ám ellentétben a korábbi viselkedésemmel, tudtam, hogy ma van a napja. A vihar napja, úgyhogy már nincs visszaút és nem is sírhatok az ismeretlentől való rettegésem miatt. Összeszorítottam a fogamat és azt mondtam Na csináljuk. Hiszen ma kezdődik az, amiről eddig álmodoztam és amiért évekig dolgoztam. Csak át kellett lendülnöm ezen az idegölő várakozáson.

Alig reggeliztem, összeugrott a gyomrom és nem eresztett. A készülődés, indulás, és az autóút, na meg főleg a becsekkolás és az elköszönés valami olyasmi volt amit egyszerre szerettem volna siettetni és hosszabbra nyújtani. De aztán, amikor rajta ültem azon a gépen, amikor mindenki bekapcsolta az övét és ezerrel gurultak a repülőgép kerekei, egyszer csak felszálltunk. És akkor minden rendben lett. Az úszóm beugrott a vízbe, minden elcsendesült és nem volt már más csak a víz és én. Megérkezett a vihar, azzal a sorsokat megfordító széllel és az én figyelmemet is lekötötte. Vajon merre visz, merre fúj engem és mi vár majd rám ott? 

Ha leszálltam kitalálom, gondoltam és végre elszenderültem az elmúlt két fáradtságos nap eseményei és érzései után. Már nem volt mit tenni, úton voltam, úsztam. Az pedig nem lehet olyan rossz, hiszen imádok úszni és erre a versenyre vártam és készültem ezer éve. 

2019.

Idén még nem indultam el. 4 nap múlva fogok.

Írtam már röviden az érzéseimről az újra útra kelés kapcsán az Ilyen érzés visszamenni egy év után cikkemben. (Ha nem olvastad még, kattints a címre.)

Most azonban az elbúcsúzásról szeretném leírni a gondolataimat. Engem is folyamatosan foglalkoztatnak a fenti kérdések és idén mást érzek fontosnak megosztani veletek, így egy év távlatából.

Mit üzennék magamnak 2018 szeptemberére és mit javasolok Neked idén?

1.) Ha tudsz NE tekints erre úgy, mint egy nagy/végleges elköszönésre!

Hosszabb időre szól, mint eddig előtte bármikor. 

Meg fogja változtatni a kapcsolataidat és valószínűleg Önmagadat is, úgyhogy tényleg egy fejezet záró és nyitó elköszönés ez, DE… 

De minél lazábban és könnyedebben kezeled, annál könnyebb lesz. Gondolj rá úgy, mint egy nyári szünetre szóló, vagy rövidebb utazás erejéig tartó elköszönésre.

2.) Éldd meg az érzéseidet, de ne gondold túl!

Ha elfog a nevetés, ha jönnek a könnyek, engedd szabadon! De ne szomorítsd magadat nosztalgikus zenével az úton, képek nézegetésével este az ágyban. Ne ezen kattogj 0/24-ben, az utcán sétálgatva, utazva, zuhanyzás közben. Mert lemaradsz. Nagyon sok izgalmas dolog fog veled történni, így kár lenne kihagynod ezen percek kiélvezését. Persze adj időt magadnak az átállásra, az otthon hagyott dolgok fejben való elpakolására, de élj a jelenben és foglalkozz azzal, ami éppen van. Egyrészt ez el tudja vonni a figyelmedet a hiányról és a honvágyról, másrészről megalapozza a kinti életedet. És miért építenél minden újat egy olyan alapra, ami máshova vágyik, mások közé?? Oka van, hogy nekiindultál, hogy kint tanulsz és erre mindig emlékeztetned kell magadat, ha nehéz.

Utólag: Nem kell mindent olyan komolyan venni. A kilométerek csak a térképen látszódnak. Nem annyival másabb, mintha egy másik városban lennél, közelebb az otthonodhoz. 

Ami nekem segít: Elképzelni magamat, ahogyan könnyedén veszem ezt a kétlaki életmódot. Mosolyogva és lelkesen pakolok. Szomorúan, de viccelődve ölelem magamhoz a testvéreimet. Majd kíváncsian sétálok be a kinti szállásomra, köszöntöm a rég látott barátaimat és örömmel járok egyetemre. 

3.) Fontos üzenet: Ha nehéz elbúcsúznod, légy hálás, hogy van valamid/valakid, ami/aki megnehezíti az útnak indulásod.

“How lucky I am to have something that makes saying goodbye so hard.” - A.A.Milne (Kép innen.)

Tudom talán közhelyesen hangzik. De ezt már tavaly is így gondoltam és nem szégyellem másnak is javasolni, mert más megvilágításba helyezi a dolgokat. 

Amikor elszomorít, hogy megint itt kell hagynom a szüleimet, testvéreimet, barátomat és barátaimat. A szobámat és Budapestet. Az itthoni életemet és életvitelemet, minden apró részletével és kidolgozottságával együtt… Akkor olyan nagyon hálásnak érzem magamat egy pillanat alatt. Hiszen azért nehéz elköszönni, mert minden felsoroltat szeretek és hozzám tartozik.  Annyi mindenem van. Így pedig nem olyan nehéz útnak indulni.

 --

Húh. Nem semmi téma. De a végére értem. Tetszett? Írd meg a véleményedet, sokat jelentene egy ilyen személyes poszt alatt.

Hamarosan újra jelentkezem, addig is jó pakolást és repülést Nektek.

Izgalmas hetek elé nézünk.

Szép estét,

Márti