Egy megkésett cikk.

Külföldre készülőknek. A koronavírus kapcsán.

Ezt a bejegyzést már kétszer leültem megírni ezelőtt, de mindkét alkalommal elvesztem a gondolataimban. Írtam a koronavírussal kapcsolatos érzéseimről és a kialakult helyzet okozta kihívásokról egy otthon tanuló diák számára, de valahogy sosem jutottam el oda, amiről írni terveztem. Arról, hogy MIRE TANÍT meg minket ez a világjárvány és miként válhat ez annak a hasznára, aki a jövőben készül külföldre menni továbbtanulni. És szeretném néhol ezeket a pontokat a saját életemből illusztrálni.

Úgyhogy ezúttal csak belevágok, minden egyéb koronavírus helyzetet taglaló bevezető nélkül.

Mi mindenre tanít meg a Koronavírus és ez miért előnyös, ha külföldre készülsz továbbtanulni?

1.) Először is mindenképp megtanít alkalmazkodni, idegen és új helyzetben navigálni és képesnek lenni létező, jól működő, fix dolgokat átszervezni/átgondolni. Nincs ez másként egy új világba való becsöppenéskor sem. Én személy szerint már kezdtem beleszokni az új normámba, amikor ez a hirtelen változás felkavarta az állóvizet és mosolyogva gondoltam vissza az első évemre, amikor ezek az érzések és annak immunitására kifejlesztett rugalmasságom mindennapos volt.

És egy ilyen vészhelyzetben összeszedett rugalmasság és alkalmazkodó készség szerintem nagyon előnyös lesz minden jövőbeli külföldi továbbtanulónak.

Elvégre is nem életedben először fogsz találkozni addig lehetetlennek tartott helyzetekkel és az általuk kiváltott, elsőre ijesztő érzéseiddel, amikor szeptemberben új országba költözöl és hirtelen egyedül találod magadat. Talán most, az otthon kényelméből, biztonságban, családdal/barátokkal együtt átélve és kibeszélve könnyebben felfedezed mire vagy képes és mennyire könnyű vagy nehéz neked a régit félre tenni, a jelenre és annak problémáira koncentrálni, hogy sikeres lehess a jövőben.

2.) Ehhez kapcsolódóan ez a vírus keményen ugyan, de megtanít döntést hozni. Ha kicsit is olyan vagy mint én, akkor lehet, hogy néha órákat, sőt napokat tudsz gondolkozni egy egy döntéshelyzetben, mérlegeled a helyzet súlyosságát/lehetséges kimeneteleit, sorakoztatod a pro-kontra érveket és hosszasan tépelődsz, amíg…. Most nincs ilyen. Amikor lassan 3 hete Dublinban is elkezdődtek a bevezetetett korlátozások és értesültem a meghozott egyetemi döntésekről, akkor hirtelen kellett döntenem. Na, mi legyen? Hazajöjjek, vagy maradjak? Kisbőröndöt fogjak, vagy költözzek ki? Mi legyen a bevásárolt ételeimmel? Milyen tanulnivalót hozzak haza?

Szükséghelyzet megannyi meghozandó szükséges döntést szül. És neked hezitálás nélkül, magadra hagyatkozva döntened kell. És ami a legjobb, hogy olyan kérdéseket is generál ez a járvány, amire nincs jó válasz. Talán egyszer visszanézve tudnád, hogy mi volt, vagy lett volna a jobb lépés, de itt nem ez a lényeg. Nincs jó, vagy rossz döntés. Csak döntés van. Mindegy mit, csak döntsél.

Külföldi továbbtanulásod útján ezeket pedig mind meg fogod kapni. Nem rossz döntés, ha első évben nem vállalsz munkát, nem mész el gyakornoknak, nem tudod még miben akarsz specializálódni. Nem jó döntés, ha te mégis úgy osztanád be az idődet, hogy inkább dolgozol tanulás és barátkozás helyett. Ezek szimplán csak döntések. De szükségszerűek.

Ha választhatok, márpedig úgy néz ki mindig választhatok, én mindig élni szeretnék a döntési jogommal és döntéseim kimenetelivel. Erre pedig engem nem a koronavírus tanított meg, de megerősített benne újonnan. Neked is hasznodra válik majd!

3.) Hálásnak lenni és semmit sem adottnak venni. Na igen. Honnan ismered fel a nemzetközi diákot? Onnan, hogy hálás, hogy ott lehet, hogy tanulhat. Kevesebbet panaszkodik, de azt is másért… És ez most sincs másként. Miközben ott görnyedtem a kis szobám kellős közepén egy félig bepakolt kisbőrönd és hatalmas kupleráj közepette az utolsó estén az indulásom előtt, ez zakatolt a fejemben: “Csak a szükségeseket pakold! Azt vidd haza, amire feltétlenül szükséged van ahhoz, hogy be tudd fejezni ezt a tanévet otthonról is!”

Elsőre nagyon kiborultam. Nem azon törtem az agyam, hogy mi kell majd otthonra, hanem végigmentem az engem körbevevő tárgyaimon. Kell ez? Áh nem, vagy igen?! Nem tudom. Egy gondolat futott ágy az agyamon: ilyen lehetett, amikor a háború közepette házaikból menekültek az emberek? Pár perc alatt bepakolva a túlélésükhöz szükségeseket?

Aztán nagyon elszégyelltem magamat. Hogy hasonlíthatnám az én kiváltságos helyzetemet egy fizikai fenyegetettségben élőéhez, akinek az életben maradásért kellett küzdenie? Csupán egy közös van bennünk. A félelem. Az, hogy nem tudjuk mit hoz a jövő. De még így is mart a bűntudat, amíg bepakoltam. Minden egyes ott hagyott tárgynál megállapítottam, hogy ez sem a legszükségesebbekhez tartozik. Majd, amikor többnyire mindent visszatettem a helyére és másnap körbenéztem a teli szobámban elindulás előtt, nyugtáztam, hogy milyen sok minden vesz körbe, ami szimplán a mentális/lelki jóllétemet szolgálja, csak azért birtoklom, mert az örömömet lelem benne, de elengedhetetlennek semmiképp nem mondható. Úgyhogy becsuktam az ajtómat és otthagytam a megannyi ruhámat, a mindenféle színes papír írószereimet, könyveimet és sok minden mást.

Hálás voltam, hogy van egy otthonom és lehetőségem, hogy ilyen időkben is hazamenjek. Hogy otthon várt rám a családom, hogy nem kell ezt az egészet egyedül, egy kis helyen átvészelnem. De azért is hálás vagyok, hogy még ilyen körülmények között is lehetőségem van magas színvonalú oktatásban részesülni, nap mint nap tanulni és fejlődni. Hogy ezt az otthon komfortjából tehetem meg, anélkül, hogy bármiben hiányt szenvednék..

A hálaérzet egyébként nálam nagyon meglepő és uralkodó volt az első pár héten. Talán mert egy álmom vált valóra, de minden nehézséget le tudtam küzdeni, csak azért, mert minden éjjel úgy mentem aludni, hogy aznap is a vágyott egyetemem vágyott szakának óráit hallgathattam olyan híres neves professzoroktól, akikkel még csak egy szobában lenni is megtiszteltetés.

4.) Talán az egyik legnehezebb: előre nézni, nem hátra. Azaz megtanulni elengedni azokat a körülményeket, amik felett nincs befolyásunk. 

Amikor felültem a reptéri buszra és éberen hallgattam minden felszálló utastársam neszeit, (ki hol ül, ki tüsszent, ki mit fog meg a kezével, ki milyen messze van tőlem…) kifelé néztem a nagy ablakokon. Néztem az utcákon tartózkodókat és emlékszem az akkori gondolatmenetemre. Akkor csapott meg a helyzet valósága, annak minden velejárójával együtt. Néztem a pár vándorló turistát és értetlenkedtem a felelőtlenségükön. Ki utazgat ilyenkor? Egyre távolodva Dublin szívétől, ahova a jelenlegi életem fontos helyszínei és emlékei kötnek, szomorúságot éreztem. Na nem azért, mert nem örültem, hogy megyek haza. Hanem azért, mert nagyon nehéz volt elfogadnom, hogy ez a tanév nem ott és úgy fog véget érni, ahogyan elterveztem. Mély szívfájdalommal vettem tudomásul, hogy ilyen hirtelen kellett ott hagynom mindent és mindenkit, a közeljövőre vonatkozó terveimmel és álmaimmal együtt.

Node ugye, ez nem az első alkalom volt, hogy emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy ne azon gondolkozzak mit veszítettem, mi nem valósulhat meg, mi lett volna ha. Íme a nagy kihívás: ha  külföldre mész tanulni, akkor nem szabad azon töprengened, hogy mi lett volna, ha otthon maradsz, ha nem a legnehezebb utat választod, ha minden nap láthatnád a barátaidat és a családod, … Néha fizikailag fájdalmas, de meg kell erőltetned magadat és a jelenre/jövőre koncentrálni. Az az egyetlen módja.

5.) Emberek és emberi kapcsolatok értékelése messziről. Mindenről akkor derül ki mennyit ér neked, ha nem kaphatod meg és megtapasztalod mennyire hiányzik. És meglásd most aztán megtapasztalod ezt kegyetlenül. De emellett azt is, hogy ki milyen személy/barát igazán. Mert habár minden eseményt és tervet töröltek, az emberi kapcsolatok megmaradnak. És a szeretet kifejezésének ez nem szabhat határt. Főleg így, hogy van internetünk (+ technológiai lehetőségeink értékelése). Ezt pedig külföldi továbbtanulás ide vagy oda, mindenkinek hasznos megtapasztalnia.

6.) Hamar értékelni amid van, akkor az otthoni élet és komfort értékelése, valamint takarékoskodás.

Tudod, hogyan viselkedtem, amikor tavaly karácsonykor 3 és fél hónap után először jöttem haza? Hát, enyhén szólva is nevetségesen. Megsimogattam minden falat, tiszta felületet. Ugráltam a kávéfőző láttán, táncoltam a melegvizet adó zuhanyban. Örültem a nagy térnek, a magánszférámnak… Hirtelen MINDENRE másként tudtam tekinteni itthon. Semmi nem volt alap, megszokott.

Próbáld ezt most felfedezni és kiélvezni, mert habár egyáltalán nem vészes és nem majmok közé mész lakni, minden apró dolog fel tud értékelődni!

7.) Megtapasztalod az önállóságot. Magadra főzés, takarítás, mosás, ilyesmik. Ismerős? Ha nem, akkor kezdd el most megszokni. Ez egy tökéletes helyzet rá. Gondolom legtöbbeknek az étkezés tesz most különbséget, hiszen rá vagy utalva, hogy otthon egyél, méghozzá abból, amit bevásároltál. Valamint önálló döntéshozatal és előregondolkodás. Most egyénként is megállod a helyedet a világban és a világ jelenlegi helyzetében, nem csak mint egy gimnázium tanulója, egy család tagja, egy sportklub fontos alakja…

8.) És igen. Welcome to the real world. Most aztán megérzed milyen a világ problémáival is törődni, mert nem menekülhetsz el sehova. Ez kicsit olyan, hogy ha kérted ha nem, itt a felnőtt élet (politika, gazdaság) tessék. Mivel ebben a helyzetben te is érzed, hogy mind hatással vannak rád, méghozzá közvetlenül, nem tudsz mást csinálni, mint felnőni a feladathoz és figyelni rájuk.

Ez egy átlagos ember életében lépésről lépésre megy és sajnos nem is mindenki jut el odáig, a felelősségteljes társadalmi szerepvállalásig. Nekem először akkor esett le, hogy ezügyben sürgősen tennem kell valamit, amikor egy új kultúrában, egy idegen társadalomban én lettem az idegen és ezt megéreztem magamon. Ijesztően keveset tudtam az írekről, az életmódjukról, gondolatvilágukról, politikájukról és gazdaságukról. És ettől nagyon kényelmetlenül éreztem magamat. Úgy gondoltam, hogy ahhoz, hogy az ő országukban tanulhassak, legalább megtisztelem őket annyira, hogy tudom kik ők, mi foglalkoztatja a nemzetüket és én milyen szerepkörben vagyok jogosult itt tartózkodni.

9.) Ezzel pedig szorosan összefügg, hogy megtanuljuk fenntartással kezelni és kiszűrni a híreket. Hiszen muszáj kitapasztalnod, hogy kire hallgass, mit olvass el, hol keresd az információt. Valamint, hogy tudd a választható opciók közül menyikre tudsz/kell hagyatkoznod, főleg akkor, amikor a szüleid nem tudják megmondani. Ez egy kulcsfontosságú képesség ahhoz, hogy ne vessz el a nagy világban. Kezdd el most fejleszteni!

10.) Ügyintézés. Vagy mondjam inkább, hogy ügykiharcolás?

Biztos vagyok benne, hogy mostanra adódott már olyan alkalom a vírus okozta járvány miatt, hogy nem értettél egyet valami téged érintő intézkedéssel, esetleg úgy érezted, hogy nem igazságos módon osztályoztak/értékeltek/informáltak.. legyen akármiről is szó. Mint ahogyan a külföldi továbbtanulásod során is megannyiszor, most megtapasztalod, hogy miként tudsz kiállni magadért, az igazadért és miként részesülhetsz olyan bánásmódban, ami megillet. Ne hagyd ezeket a dolgokat menni, harcolj magadért! És nem csak a halasztások, haladékok kivívásáról, reklamálásról beszélek. Mert az ilyen krízis helyzetekben nagyon megy mindenkinek. Harcolj azért, hogy minden lehetőséged meglegyen arra, hogy a legjobbat tudd kihozni magadból. Legyen szó bármilyen hátráltató körülményről, vagy helyzetről.

11.) Idő beosztás, motiváltság + hasznosan eltöltött szabadidő. Kevés dolog fog most téged bizonyos cselekvésekre késztetni. Minden rajtad múlik. Mégha van is ki noszogasson, kötelességeidet megtenni helyetted más nem fogja

Okos ember nem unatkozik. Nem mintha erre most mindenkinek ideje lenne. De ezt biztos megtanuljuk most, akárcsak hogy a korlátolt lehetőségekhez mérten miként tudod hasznosan eltölteni az idődet és miként tudod beosztani a tanulnivalóidat. Tanulás közben pedig motiváltnak és céltudatosnak maradni, kizárni minden hátráltató tényezőt.

Key asset to the külföldi továbbtanulás, és jobb mielőbb rátenni a kezed.

(Készítettem erről egy koronavírus Study Reset videót, amit itt találsz: https://youtu.be/nNELVYlLctI )

12.) Megtanulsz majd egyedül lenni. Úgy igazán.

Ha eddig nem vonultál önkéntes karanténba életedben, vagy hasonló teljes elszigeteltségbe, vagy akár social média mentességbe, akkor aligha tapasztaltad meg, milyen a teljes egyedüllét. Az, amelyiket nem te választod. Én alapból is szeretek és jól tudok egyedül ellenni, de van különbség aközött, amikor itthon bejövök a szobámba és becsukom az ajtót, amin át hallom a családom megnyugtató morajlását és érzem, hogy bármikor kijöhetek és amúgy is biztonságban vagyok, és amikor egy idegen ország idegen városának idegen szegletén ülök egy amúgy is idegen szobában. De jó a biztonságos környezetben kezdeni. És rádöbbenni, hogy van olyan, hogy tényleg senki nem ér rá, nem elérhető, vagy nincs kedve interneten kapcsolódni veled. Van, hogy egyedül vagy és annak elégnek kell lennie ahhoz, hogy jól érezd magadat, hogy hasznos legyél, hogy jól elfoglald magadat és képes legyél ezt továbbcsinálni.

13.) Összetartás, segítségkérés...

Szerintem erre is megtanít a koronavírus, és mindenképpen olyan dolog, aminek hasznát veszed a  jövőben, főleg, ha külföldre készülsz. Netán egy olyan kultúrába, ahol az emberek nyitottabbak és a segítségkérés magától értetődőbb és kevésbé ciki. Ezzel pedig összefügg az összetartás, annak mindenféle kreatív kivitelezése. Hiszen társas lények vagyunk és szükségünk van emberi kapcsolatokra, olyanokra amik fent tartanak és kiegészítik az életünket. Ezektől lesz színesebb és élvezetesebb. És olyan helyzetekben, mint a mostani, vagy mondjuk a külföldi továbbtanulás, nagy értéke van egy egy kapcsolódásnak, segítségadáson keresztült megszületett barátságnak, vagy akár sok nehézségen át összekovácsolódott ismerősök.

Én olyan nagyon szívesen gondolok azokra a helyzetekre, amikor együtt bénáztam valakivel, akivel utána rövid ismertségünktől függetlenül mindig megálltunk köszönni/csevegni a folyosón. Vagy akár azokra a nehéz helyzetekre, váratlan eseményekre a barátaimmal, amikor magunk sem hittük, hogy támaszt tudunk adni, hiszen mindenféle bajunk és stresszes időszakunk volt.

Remélem, hogy ezeket a pontokat végigfutva kicsit több pozitívumot látsz bele a jelen hétköznapjaidba. Szerintem ez most egy tanulási folyamat, nem az a kellemes olvasgatós féle,  de erősebben és okosabban jövünk ki belőle. És minden válhat a hasznunkra. Hosszú távon is. Külföldi tanulásra készülve is.

Úgyhogy külön erő és ölelés azoknak, akik elveszettnek érzik magukat az érettségire készülvén, nem tudva, hogy mit hoz a jövő és hogy mi lesz az álmaitokkal. Hajrá!

Álljatok meg egy pillanatra és gondoljátok végig, hogy mi mindenre tanított már meg titeket ez a nehéz helyzet. Mit tartogat még vajon? És mi akadályoz meg abban, hogy előnyt kovácsolj ebből a helyzetből?

Vigyázzatok magatokra és másokra,

Maradjatok otthon,

És köszönjétek meg a koronavírusnak, hogy képes ilyen módon tanítani és felkészíteni bennünket.